Jennifer Morrison ősztől a “Once Upon a Time”-ban (Egyszer volt, hol nem volt) fog szerepelni az ABC csatornán. A forgatás a hetekben kezdődik, de előtte még be kell ugrania a San Diego-i Comic-Con-ra, hogy népszerűsítse a sorozatot.
Emellett a média se mehet el szó nélkül, így a The Hollywood Reporter, szervezett egy fotózást és egy kerekasztal-beszélgetést (június 24-én) Jenniferrel és még öt sci-fi, mágikus vagy egyéb irreális világban játszódó sorozat főszereplőjével.
Még egy fotó és videók – 8 kerekasztalos + egy fotózásos – , plusz az interjú – főként Jennifer válaszainak – fordítása a folytatásban (a videók nem feltétlenül az alattuk levő szöveggel passzolnak össze).
» Páran közületek olyan sorozatokat képviseltek, amelyek még nincsenek adásban, de máris nagy érdeklődésnek örvendenek. Ez milyen érzés?
Britt Robertson: Tök jó érzés. […] Csak abban bízunk, hogy nem okozunk csalódást a nézőknek.
» Ez nem stresszel titeket?
Jennifer Morrison: A mi sorozatunkat a Lost írói készítik és az ABC csatornán van, szóval a Lost miatt elég nagy a nyomás rajtunk – a rajongók, a hype*. De izgalmas is, mert az ember tudja, hogy olyan emberekkel dolgozhat, akik jók abban, amit csinálnak, és korábban képesek voltak sikerre vinni valamit.
» Sok minden változott a “Buffy” óta. Kevesebb időd van rátalálni a közönségre és a Comic-Con már rég nem az, mint 10 évvel ezelőtt volt.
Sarah Michelle Gellar: Nem, mikor mi kezdtük, nem is nagyon tudtam, mi az a Comic-Con. Csak jelen voltak a műfajspecifikus sorozatok. Most pedig már panelek vannak, és az ember nem is tudja, ezeknek mi közük a Comic-Con-hoz. De elég hihetetlen élmény. Mindig azt tanácsolom színésznőknek, hogy ha még nem voltatok – ez most viccesnek fog hangzani -, vegyetek fel egy maszkot és nézzetek szét. Komolyan mondom. Legtöbbünknek akkor kezdődik a forgatás és nincs sok időnk. Besietsz a paneledre, aztán kisietsz a hátsó ajtón, és soha nem látod a nagycsarnokot. Elég lenyűgöző.
Morrison: Tök normális, ha az ember maszkban járkál.
Gellar: Igen, elég hihetetlen, akár húsz percre is.
» Volt már rá példa, hogy felvettél egy jelmezt és bementél?
Gellar: Lehetséges… *nevet*
Morrison: Úgyse fogja elárulni!
» Britt [Robertson] és Jennifer még soha nem volt Comic-Con-on. Tudnátok nekik tanácsot adni a túléléshez?
Robertson: Igen, mondjatok valamit! Mit tudnátok ajánlani a maszkon kívül?
Gellar: Szerintem én már elmondtam a legjobb tanácsomat. Szerintem más a helyzet egy új sorozat esetén. Nehezebb. Nem akarod jobban megemelni a nézők elvárásait, mint amit később ki tudsz elégíteni.
Morrison: És meg akarod szerezni azokat a nézőket. El akarod mondani nekik azt, amit mondanod kell ahhoz, hogy ők később megnézzék a sorozatot.
Morrison: Egyébként a kedvenc tündérmesém gyerekként a Hamupipőke volt. Ezt már vagy 8000-szer megkérdezték tőlem. Biztos, hogy még meg fogják kérdezni ennyiszer.
» Mi a legjobb vagy legőrültebb találkozásotok egy rajongóval?
Yvonne Strahovski: A New York-i Comic-Con-on voltam és […] egyszer csak odaadott valaki nekem egy plüssmackót. Azóta mindenki ajándékokat ad nekem.
Gellar: Nekem 39-es lábam van…
Maggie Q: Én imádom az ékszereket!
Morrison: Ha hozol nekem ékszert, visszaírok neked Twitteren! [a rajongóknak]
» Kell tweetelnetek a sorozatotok miatt?
[Erre mindenki elmondja, hogy nem is tudják, mi az a Twitter meg Facebook, és távol áll tőlük ez az egész, de mégis muszáj lesz ezekhez az eszközökhöz fordulniuk, mert így lehet a legkönnyebben elérni a rajongókhoz.]
Morrison: Először én is [ódzkodtam ettől az egésztől], aztán játszottam egy darabban New Yorkban, és ott mondták a producerek, hogy csináljunk Twitter-profilt, hogy kommunikálhassunk a rajongókkal. Olyanokról, hogy “Ha odajöttök [a művészbejáróhoz], akkor kimegyek elétek.” És ez tök jó, mert emberek küldtek üzenetet, hogy odajönnek, és akkor én kimentem, és ők meg [annyira örültek]. Azonnali reakciót kaptak. Aztán meg beijedtem, mert mindenki írta nekem, hogy “tegyél fel fotókat, meg csináld ezt, csináld azt”…
Robinson: Igen, elég agresszívak.
Morrison: És rájöttem, hogy az ilyeneket egyszerűen el kell engednem [a fülem mellett]. Eldöntöttem, hogy nem teszek fel semmi személyeset, nem hagyom, hogy belefolyjon a magánéletembe. Tényleg csak arra használom, hogy írok a sorozatról, filmről, vagy bármiről, amin épp dolgozom, hogy úgy érezzék, hogy bevonom őket az életembe, de nem adom fel a magánéletemet.
[Aztán Maggie Q a pozitív tweetekről beszél, amiket az egyik kollégája kapott, erre Sarah benyögi, hogy “Biztos saját magának küldte azokat.” “Igen, vagy az anyja írta” – mondta erre Maggie.]
[Ezután a “Csodanő” c. sorozatról beszélgetnek, mely nagy hype-ot kapott, végül mégse rendelték be. Jennifer annyit fűz hozzá, hogy “Csomó más sorozatot se rendeltek be, mégis sokan erre emlékeznek csak.” Illetve: “Majd eljön egyszer a Csodanő ideje is.”]
[Majd arról beszélnek, hogy előfordul, hogy csak pár nappal forgatás előtt választják ki a színészeket az új sorozatokhoz, és “annyi idő alatt kell felkészülni egy olyan karakterre, akit akár több évig is alakítasz utána” – mondta Anna Torv.]
» Ebben a státuszban mennyire vonnak be titeket az alkotói munkába?
Morrison: A “Once Upon a Time”-mal nagyszerűek a tapasztalataim [ebben a kérdésben]. Eddy Kitsis és Adam Horowitz a showrunnereink és mindenbe belevonnak minket, szóval csomót kérdezgetnek minket, hogy mi hogy érzünk. Persze ők hozzák meg a végső döntéseket. De, mikor beszélgetsz velük, olyan, mintha már hat éve menne a sorozat. Annyira részletesen kidolgozták, hogy találkozik ez a két világ és hogyan létezhetnek a tündérmese-karakterek. Szóval hihetetlen hallgatni őket, ahogy ezekről a részletekről beszélnek. De a karakterek mindennapjaival kapcsolatos részletekről és a jellemükről, múltjukról és a reakcióikról minket [színészeket] is megkérdeznek. Annyira más ez, mint a “House”-ban volt, mert ott leginkább úgy volt, hogy “Ezt kell csinálnod” és neked csak végre kellett hajtani a feladatot. De a “Once Upon a Time”-ban inkább azt kérdezik, hogy “Ó, tudni akarjátok, mit akarok felvenni? Itt van pár fotó, amikre gondoltam…”
Gellar: A valódi világban vagy, ami azt jelenti, hogy soha nem lesz rajtad tündérmesés kosztüm?
Morrison: Hát, egy nap, szerintem egy tündérmesében kötök ki. Én… ízig-vérig tündérmese-karakter vagyok, de egész életemben a valódi világban voltam. Én vagyok Hamupipőke és Szőke Herceg gyermeke.
Maggie Q: Lefeküdtek egymással? Ne már.
Morrison: Összeházasodtak! Szóval úgy már lehet.
Gellar: Jobb lenne, ha Szőke Herceg Aurora hercegnővel jött volna össze a Csipkerózsikából.
Maggie Q: Vagy Ariellel a Kis Hableányból.
» Mi a legnagyobb kihívás vagy stresszhelyzet abban, hogy a televízióban dolgoztok?
Morrison: A hosszú munkaórák iszonyatosak. […] Bár az “Így jártam anyátokkal…”-nál nem bántam a hosszú órákat. Nagyon vicces társaság volt.
» Páran köztetek elég ikonikus karaktert játszottak ezelőtt. Mennyire fontos nektek, hogy most elhatárolódjatok azoktól, amikor belekezdtek ezekbe az új munkákba?
Morrison: Színésznőként jó érzés valami másba belekezdeni. Csodálatos volt annyi éven át alakítani Cameront a “House”-ban – lenyűgöző és hihetetlen kollégáim voltak. Nem panaszkodom, de izgalmas egy kicsit szabadnak lenni és új karaktereket játszani, valami újat kipróbálni. Egyrészt az is vonzott a “Once Upon a Time”-ban, hogy teljesen karaktervezérelt a történet. Nem folyamatközpontú és, tudjátok, már túl rég óta használtam az orvosi szakzsargont.
Gellar: Melyik nehezebb: az orvosi zsargon vagy a mese-zsargon?
Morrison: Az orvosi. Ha soha többé nem kell használnom, már boldog leszek. Pár éve kifakadt egy cisztám. Bementem a kórházba azzal, hogy “Az a helyzet, hogy biztos, hogy kifakadt egy cisztám.” Az orvosok meg csak néztek rám. Megvizsgáltak, aztán azt mondták, hogy “Nos, önnek igaza volt.”
* hype = [hájp], “sustorgás” (via Sorozatjunkie)
Jennifer elmondja, hogy még soha nem volt Comic-Con-on, de már izgatottan várja. Illetve, hogy nagyon tetszik neki a fotózás tematikája, és rajong Jon Favreau (színész, rendező, a fotózás vendégszerkesztője) munkájáért.
Yvonne megjegyzi, hogy még egyik színésznő sem találkozott a másikkal korábban.
[THR]
