Papás-Mamás

A filmről dióhéjban

A legtöbb szerelem ugyanúgy végződik: gyerekkel. Sam és Lucy sem akar különbözni az átlagtól. Amikor eljön az idő, ők is megtesznek mindent – sőt, beleadnak apait-anyait -, hogy Lucy végre teherbe essen; ám valamiért nem fogan meg az utód. Ők nem adják fel, egyre vadabbul, egyre szenvedélyesebben próbálkoznak, egyre furcsább trükköket eszelnek ki. És amikor végre – egy egészen furcsa nőgyógyász segítségével – eljön az áldás: hirtelen minden olyan lesz, mintha megátkozták volna őket.

Sam nemcsak apa szeretne lenni, hanem író is. Tévészerkesztő, s szeretne végre írni egy igazán jó forgatókönyvet, de újra és újra leblokkol. Hippi barátnője bíztatja: “nézzen magába” – és Sam rájön a megoldásra: egy olyan párról fog vígjátékot írni, akik gyereket akarnak. Lucyt felháborítja az ötlet, és megtiltja, hogy megírja a sajátjukra kísértetiesen hasonlító történetet. Sam azonban már döntött: legjobb barátja, George segítségével megírja a forgatókönyvet és bekerül a filmkészítők fanatikus világába, amelynek emblematikus alakja Ewan Proclaimer, aki mindig pontosan tudja, mi a “trendy”.

Eközben a hormonjai által egyre inkább befolyásolt Lucy magára vonja a jóképű Carl Phipps figyelmét, aki annak a színházi ügynökségnek egyik legnagyobb sztárja, ahol a lány dolgozik. Úgy tűnik, Phipps bárkiről le tudná bűvölni a ruhát, még Lucy főnökéről, Sheiláról is, aki egyébként csak a női idomokra érzékeny. Sam és Lucy szerelmének, amely a legfontosabb dolog az életükben, most igazán kemény próbát kell kiállnia.

A film cselekménye

Egy vígjáték, melyben a főszereplő páros gyermekáldásra vár – sikertelenül. Az “izgalmas” történet egy angol film formájában látott napvilágot, és nagyon “impresszív” jelenetekkel kezdődik:

A férfi benn nyomja az igát a BBC-ben, majd megcsörren a telefon, és a felesége az. Akkor a férfi motorra pattan, és nyomás haza, jöhet a szex, épen megfelelő az időpont. Fura helyzet, hiszen akármit mondanak a darwinisták, az emberek nem a “túlélésért” fekszenek le másokkal, nem a “fajfenntartási ösztön” viszi őket táncba, hanem a saját örömük után mennek. Ebbe a folyamatba építette bele bölcsen a természet a teherbeesést, mint csatolt terméket, és nem bízta kinek-kinek a saját belátására.

Tehát általában a szex magáért a szexért, ill. a másik fél közelségéért jön létre, nem úgy mint ebben a filmben, ahol minden ki van fordítva. Oké, ha már erről szól a történet, ám legyen, csak mégiscsak furcsa, hogy egy film során a szex a legutolsó sorban izgalmas, vagy érdekes jelenetek közé tartozik.

A problémák, (mert bizony vannak) viszont nem itt kezdődnek, hanem a film közepén, ahol a forgatókönyv író nyilván kezdte elveszíteni a fonalat, és azt találta ki, hogy a főszereplő, aki korábban forgatókönyvíró hírében állt, most azt veszi a fejébe, hogy megírja saját meddő próbálkozásaik történetét, mint vígjátékot. A film legélvezetesebb jelenete az, amikor a férfi megkérdi a feleségétől, hogy szerinte nem lenne-e jó ötlet egy ilyen forgatókönyv, és a feleség az feleli, hogy nem hiszi, hogy jó ötlet lenne. Ebben egyet is értünk.

De a férfi nem hallgat a feleségre, és belevágja a fába a fejszét, ráadásul a feleség is csak úgy értette, hogy nem jó ötlet, hogy nem jó ötlet, hogy a saját történetüket akarja megírni.

És itt jönnek a kavarások.

Jön egy fiatal rendező a BBC-hez, akinek a főszereplő megmondja, hogy tök rosszak a forgatókönyvei, amik tel vannak “drog-témával”.

A fickó elkullog a drogos tervével, és a főszereplő elkezd véleményt nyilvánítani az angol filmről, és egyszeriben ráeszmélünk, hogy itt most Danny Boyle barátunkat, a Trainspotting rendezőjét próbálja betámadni a filmes középosztályt képviselő főszereplő, aki a film producere is egyben. Itt egy kis nevetés, majd egy kis hányinger következik. A főszereplő mindenesetre tovább megy, és bevádolja a Boyle-figurát, hogy csak az amcsiknak akar tetszeni. Hoppá, de ez mind semmi, mert az igazi döfés még hátra van, amikor ugyanis a főszereplő előáll a meddőségről, (illetve egész pontosan a sikertelen nemzésről) szóló vígjátéktervével, akkor ez a Boyle-t jelképező extravagáns rendező figura (a szájába adott mondatokkal) egyszerűen szembe dicséri a főszereplőt, hogy ez azért tényleg egy nagyszerű történet.

A recept tehát egyszerű, csinálj egy angol filmet, amiből kiderül, hogy a te filmed jobb angol film, mint Danny Boyle-é, mármint nem a minőség, hanem a saját szereplőid elmondása alapján. Jó tipp.

És akkor látjuk a forgatást, meg azt ahogy a férfi ellopja a felesége naplójából a gondolatokat a kezdetben kicsit laposra sikerült női karakter számára. Látjuk, ahogy a férfi részt vesz a spermateszten, és látjuk a Danny Boyle figurát rendezés közben, amikor instrukciókat a filmbeli férfinak, hogy hogyan élje át a spermatesztre való “felkészülés” drámai jelenetét. Nos, mindez tényleg hízelgő Danny Boyle és bárki számára, aki angol területen próbálkozik.

Vajon hogyan fejlődik tovább a történet? Lesz-e olyan rész, amikor a feleség összejön egy másik férfival, vagy amikor összevesznek? Ezek kérdésként merülhetnek fel, de az már nem, hogy vajon születik-e gyerekük, legalább is ezt gondolnánk, ha naivak vagyunk, és nem látjuk át rögtön, milyen ravasz és fondorlatos és kíméletlen angol filmmel van dolgunk. Lehet ugyanis, hogy a happy endről csak annyit tudnak, hogy utálják, és hogy az Hollywood-i, de azt nem, hogy a vígjátékok kötelező alapeleme. Mert nem attól lesz egy amúgy tragikus dolog vígjáték, hogy a nőgyógyász szerepébe Rowan Atkinson-t tesszük, mint ahogy itt ez történt. Az egész film egy nagyon fura elgondolást tükröz a vígjáték műfajával kapcsolatban, és csak örülhetünk, hogy nem nekünk jutott eszünkbe.

cspv.hu -inn-

PORT.hu Kritika – eFeS

Minden szerelemben eljön az az idő, amikor a kezdeti lobogás már kezd kihunyni. Ámde ha a két fél továbbra is együtt marad, akkor egymás nyalását-falását előbb-utóbb felváltja a közös gyermek iránti vágy. Így van ez Angliában is, ahol a Papás-Mamás című új vígjáték is játszódik.
Sam (Hugh Laurie) és Lucy (Joely Richardson) harmincon felüli, televízióban dolgozó házaspár, akik mindent elkövetnek, hogy végre gyermekük szülessen erre a világra. Próbálkozásuk sikertelenségétől egyre jobban nekikeseredve, furcsábbnál is furcsább terápiákkal és mindenféle gyógyító módszerekkel kezdenek kísérletezni. A bogyófaló és egészségmániás poszt-hippi transzcendentális meditációt javasol nekik, a kínai füvesember ki tudja miből fonnyasztott gyógytea-kúrával traktálja őket, de a hőn áhított gyermekáldás elmarad. Végül a megoldást egy szürreális nő-doktornál (Rowan Atkinson – Mr. Bean) találják meg, aki a mesterséges megtermékenyítést javasolja. Sam nagy igyekezettel végzett nemzési kísérleteinek azonban kárát látja forgatókönyvírói munkássága. Kínjában azt találja ki, hogy saját és neje sorsából írja meg a főnökei által hőn áhított forgatókönyvet. Ehhez azonban felhasználja Lucy személyes naplóját is, amelyben az asszony személyes és titkos gondolatait, érzéseit írja le, és közös megbeszélésük alapján ez a férfi számára tabu. Sam számára a tiltott napló tanulmányozása azonban nemcsak a forgatókönyv megírásához nyújtott inspirációt, hanem így jutott tudtára, hogy a hormonoktól felajzott felesége magára vonta a jóképű színész, Carl Phipps (James Purefoy) figyelmét is…

A Papás-Mamás című film Ben Elton első rendezése, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen kezdő lenne a filmszakmában. Forgatókönyv és szövegíróként Anglia egyik legelismertebb személyisége. Példának okáért napjaink legsikeresebb brit komikusának, a Mr. Beanként ismert Rowan Atkinsonnak is írt szövegeket, színészként pedig együtt dolgozott például Kenneth Branagh Shakespeare-imitátorral. A film jó ritmusban fejlődik a sejthető, – vígjátékról van szó – végkifejletig. Poénok röpködnek az elejétől a végéig, feltéve ha bírja valaki az angoloktól egyáltalán nem idegen, belsőséges, pisi-kaki-ondó humort. A dialógok pergők, remekül megírtak, talán azért is, mert Shakespeare hazájában vagyunk Fel is hangzik a filmben néhány idézet az öreg Lándzsarázótól. A filmben szereplő színészek túlnyomó többsége hallhatóan és láthatóan a Royal Shakespeare Company és más veretes brit intézmények deszkáin nevelkedtek, játékuk és beszélt angolságuk igazi csemege a nézőnek.

Szereposztás

» Hugh Laurie (Sam Bell)
» Joely Richardson (Lucy Bell)
» Adrian Lester (George)
» Anna Lindgren (maszkmester)
» James Purefoy (Carl Phipps)
» Tom Hollander (Ewan Proclaimer)
» Joanna Lumley (Sheila)
» Rowan Atkinson (Mr. James)
» Dawn French (Charlene)
» Emma Thompson (Druscilla)

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..