Megaspoileres villáminterjú

Még mindig ugyanaz a téma, csak az nyomjon a folytatásra, aki látta az 5×20-at!

Téma: az ő döntése volt, hogy elhagyja a Doktor House-t
Kal Penn: “Tudjátok, már egy ideje két különböző dolog is nagyon érdekelt. Mindig is érdekelt a közösségi munka és nyilvánvalóan nagyon érdekelt a művészet és a színészet. És megtalált ez a lehetőség a választások után, ahol az Obama-kampányon dolgoztam helyettesként és hihetetlenül nagy megtiszteltetés volt, hogy lehetőséget kaptam, hogy a Fehér Házban dolgozzak. Szóval elmentem Davidhez és Katie-hez, és elmagyaráztam, hogy mi a helyzet, és, hogy mihez akarok kezdeni. El akartam nekik mondani, hogy ez az egyik legnagyszerűbb dolog, ami, történhet velem színészként. Szóval lehet, hogy őrültségnek tűnik lelépni, és más dolgokat felfedezni, és most épp ebben a stádiumban vagyok, és az ő áldásukkal könnyebben tovább tudtunk lépni. Mármint, nem orroltak meg érte, mindannyian jól jöttünk ki az egészből.”

Téma: nem volt jele Kutner érzelmi állapotának a korábbi epizódokban
Kal Penn: Tudjátok, erről elég sokat beszélgettünk, és tényleg nem mutatta ki a többiek felé, hogy hogyan érez. És ez az egészben a legmeglepőbb, hogy a kollégái és a nézők szemszögéből nézve sem volt semmi problémája az életével. De az is igaz, hogy tudjátok, mikor House az elmúlt /5×20-as/ epizód végén nézegeti a fotókat, láthatjuk Kutner másik oldalát is, a másik életét, amiről nem is tudtunk, hogy volt neki. Nem is tudtuk, hogy volt barátnője. Soha nem tudtuk, hogy szeretett lemenni a tengerpartra az egyetemi haverjaival. Mármint ezek azok a fotók, amiket House nézeget, aztán az utolsón, amit látunk, Kutnert teljesen más színben látjuk, mint eddig. Nyilvánvalóan depressziós. Nyilvánvalóan valamin mélyen elgondolkodik valamin, amin soha nem láttuk őt elgondolkodni. És valahogy ez a hiányzó láncszem abból, amit House nem látott ezidáig. Tudjátok, erre nincs logikus magyarázat. Nem hagyott hátra üzenetet és én nem is nézném vissza az előző epizódokat kielemezve Kutner viselkedését, mert tényleg nem volt semmi előzménye szerintem.”

Téma: még ő is meglepődött, hogy Kutnernek volt “sötét oldala”
Kal Penn: “Az nagyon tetszett abban, hogy ilyen sorozatban szerepelhettem, hogy még nem volt lehetőségem három-négy epizódnál többet szerepelnem egy tévésorozatban. És tök jó volt, hogy minden epizóddal egyre többet tudtam meg a karakteremről. Mindig, mikor új forgatókönyvet kaptam a következő heti epizódhoz, egy csomó új információval gazdagodtam ezzel a fickóval kapcsolatban. Szóval mindig abból építkeztem, hogy ki is ő. Azt tudtuk róla, hogy kisportolt, szeret sportolni, és sportorvos volt, mielőtt belépett a House Társaságba. Szóval ezeket tudtuk róla, de arról a sötét oldaláról, ami esetleg jelezte volna, hogy miért vetett véget a saját életének, nem tudtunk semmit. Ezelőtt senki nem tudott semmi ilyesmiről.”

Téma: Kutner halála hogyan hatott a sorozatbeli legjobb barátjára, Dr. Taubra
Kal Penn: “Az, ahogy Taub egyedül omlott össze a kórház folyosóján az epizód végén, nagy hatással volt rám. Ritkán tesz rám hatást a saját sorozatom, mert nem választom szét a munkát a fikciótól. De ebben az esetben, azt hiszem amiatt, hogy azon az egy jeleneten kívül ott az elején nem voltam benne az epizódban… tudják, ahogy figyeltem Peter játékát… egy egyszerű kis jelenet volt, de azok az árnyalatok, amit hozzátett az egész epizódhoz, ahogy bemutatta Taub veszteségét, annyira igazi volt szerintem. Szóval, kíváncsi vagyok, hogy merre megy a történet. Nyilvánvalóan nem olvastam el a karakterem távozása utáni epizódok forgatókönyvét, szóval nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a jövő héten.”

Téma: furának találja, hogy rajongóként és nem szereplőként nézi a sorozatot
Kal Penn: “Igen, elég fura. Az, mikor azelőtt is nézed a sorozatot, mielőtt a szerepelnél benne, teljesen benne vagy abban a világban. Nem tudod, hogy az a kórház valójában nem New Jersey-ben van, hanem a 14-es Stúdióban a Foxnál a Century City-ben (Los Angeles). És aztán meg bekerülsz és, mikor dolgozol, látod annak a világnak mindkét oldalát, és legalábbis szerintem nehéz valamit úgy nézni, hogy már szerepeltél benne, mert már nem tudhatom meg a bennfentes infókat. De kíváncsi vagyok a következő epizódra, amit valószínűleg így elég fura lesz nézni, igen.”

Téma: (ideiglenesen) félreteszi a színészkarrierjét a közszolgálatért
Kal Penn: “Tudjátok, elég érdekes lesz, az biztos. Múlt évben az Obama-kampányban eléggé belefolytam a közszolgálatba és egyéb dolgokba, amit még a sorozat mellett csináltam, szóval nagyon várom már, milyen lesz. Szerintem egy nagyon új, egyedi dolog lesz. Bizonyára teljesen más lesz, mint az a világ, amiben eddig mozogtam. De maga a munka nem lesz annyira idegen. Az ázsiai-amerikai ill. a művészeti közösségekkel fogom tartani a kapcsolatot, ami magába foglal egy csomó embert a szórakoztatóiparból, szóval nagyon várom már. Majd meglátjuk, mit hoz ez és nyilvánvalóan nem vonulok vissza a színészettől. Szívesen fogok majd visszatérni. Művész vagyok, szóval szívesen térnék majd vissza a színészethez. De most ez az, amit csinálnom kell.”

[SpoilerTV]

Csatlakozás a társalgáshoz

1 hozzászólás

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..