Még egy spoileres videó (frissítve)

A tv.com készített egy spoileres (5. évad hátralevő részére nézve, de semmi konkrét) interjút úgymond egy “Forgatás szünetben” Lisa Edelsteinnel.

El tudnád mondani, mi vár a karakteredre ebben az /5./ évadban?

Nagyon jók történtek vele eddig az évadban. Sok dolgom volt; csodálatos jelenetek. És a jövőben is szaftos jelenetek várnak még rá. Tudod, most megkapta ezt a kisbabát, és, hogy mit fog most vele csinálni. Egy csomó kérdőjel van ekörül a téma körül. Öö, tudod. Már így is… így is annyi mindenkiről kell gondoskodnia: ő ennek a kórháznak az anyja, ő House anyja. Tudod, mármint ő… neki kell csinálnia mindent. És most még egy emberi lény van körülötte, aki tőle függ. Tudod, én nem hiszem, hogy felkészült már arra, hogy igazi anyuka legyen. És… ebből fakadóan az a kérdés, hogy lehet-e igazi anyuka, vagy, hogy el tudja-e végezni a munkáját. Azt hiszem, felmerül benne az, hogy választania kell a kettő között.

Milyen ezzel a szereplőgárdával és stábbal dolgozni?

Megadatott nekünk az a lehetőség, hogy immár 5 éven keresztül dolgozzunk együtt. És ez nem adatik meg túl gyakran. És szerencsére olyan emberekkel tölthettem el ezt az 5 évet, akik nem őrültek. Senki sem őrült a sorozatban. Hacsak én nem. Nem tudom. Lehet, hogy az vagyok. Öö, de öö… nem hiszem. Én nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, nagyon örülök, hogy megismerhettem őket. Az írók lenyűgözőek. De maga az stáb is az. Volt némi cserélődés a stábtagok között, de sokak már évek óta velünk vannak. Szóval ez eléggé fenomenális és szokatlan.

Szerinted mi a sorozat sikerének titka?

Hihetetlenül jók az íróink. Tudod, David Shore-nak van egy elképzelése, és ez nagyszerű. És aztán még ott van Hugh Laurie, aki elképesztően tehetséges. És nagyon odaadó a munkájával. Mindig a tökéletességre törekszik. Mindenbe beleadja szívét-lelkét. És ettől sokkal jobb lesz az egész. És ez megteremti a légkört a jó munkához. Ez egy csodálatos dolog, hogy sikeresek lehetünk.

Mit szeretsz a legjobban eljátszani Lisa karakterében?

Örülök neki, hogy ilyen sokáig játszhatok egyetlen karaktert. Így egyre többet és többet fedezhetek fel róla, és a House-szal való kapcsolatáról. Öö… ez egy nagyszerű állás. Jó ruhákat hordhatok, a cipőim feltörik a lábamat, de nagyon… De nem is hordom azokat sokáig. Szóval igazán dögös cipőket hordhatok, de csak rövid ideig. Ööö… és… igen, ez nagyszerű. Ez egy nagyon jó állás.

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

 

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..